Hidegfront

Sose szerettem az esős napokat, a zoknikat is áztató csöpögős hűvös napokat. Régen egyedüli élmény ilyenkor a jó tévéműsor volt, amit a nyári szünetben adtak. Valami jó kis film, míg elvonul a kellemetlen időszak. 
Június eleje van de már szerda óta esik és fúj. Emiatt le kellett mondanom több terepnapot is. ....terepnap, hmm, ez a kifejezés, lehet hogy ismeretlen másoknak? Nos, ez az a nap amikor a sok telefonálás és szervezkedés, térképnézegetés után végre valóban ott vagyunk ahová kiokoskodtuk, hogy majd olajlelőhelyet, aranybányát vagy éppenséggel ritka madárfajok eddig ismeretlen élőhelyét fedezzük majd fel. Én az utóbbira szánom időm egy részét. 

Szóval napok óta esett. A ragadozómadarak ilyenkor keveset mozognak, én viszont őket keresem rend szerint. Emiatt kérdéses volt, hogy mikor és hova induljak és egyáltalán induljak-e ilyen időben. Szabad napom viszont csak vasárnap volt, így hát döntöttem. Megyek és kész.

Reggel 6 körül a Margit-hídon sárga villamoson robogva a Budai-hegyek irányába kémleltem, hogy mennyire vastag szürke felhőzetet várhatok a mai napra. Kisebb kék foltokat kerestem a látótér szegleteiben. Az ilyen tiszta kék égdarabok reményt adnak, hogy a front elvonulóban van. De sajnos nem akadt belőlük túl sok. Ilyenkor sokszor már el sem indulok. De a tegnapelőtti viharok után a biztonság kedvéért jó lett volna ellenőrizni, hogy nem szakadt-e le a ritka kígyászölyvek fészke kint a déli hegyoldalban. Nagyobb madaraknál ez előfordulhat, mert fészküket sokszor a fa csúcsába rakják. 
Egy nyugdíjas túracsoporttal tömött sárga buszon siklottunk kifelé a városból, az ablakokon túl egyre több zöld szín mozdult meg. Elhaladva a bádogépületek, lerakatok, raktáráruházak és a még üres telkek gazos földjei mellett, az út végre emelkedni kezdett. Másik dimenzió. Kétoldalt végre zöld, fent szürke - egyelőre kék égdarabok nélkül.

Maradt a gomolygó sötét ég mire a hegyoldal tisztására értem, ráadásul közelebb is kerültem hozzá. Két hegygerinccel odébb a fák már ködbe vesztek, bele a lassan mozduló komor páragörgetegekbe. Grúziában hasonló időjárás volt egyszer, igaz október elején. Most minden arra az útra kezdett emlékeztetni, egyedül az a leírhatatlanul illatos, gyantás tapintású virág nem került elő. Nem is tudom, hogyan lehet egy illatra emlékezni, nekem a képek és a hangok hívhatóak igazán elő...

Az erdő alattam hullámzott, évek óta ilyen friss zöldnek nem láttam. Énekesmadarak szóltak minden felől. Csuszkák, fakopáncsok, füzikék, pintyek. Aki a környéken lakott és nem aludt az mind énekelt. A nyirkos föld és az avar szaga keveredve a hűvös páraszemcsékkel helyet foglaltak a tüdőmben, miközben ismét illatelemző feladattal láttak el. Csak figyeltem ezt a burjánzó-zsibongó egyveleget és hagytam, hogy a megfigyelőhelyem környezete lassan befogadjon. Fél órán belül mikor az állatok megszoknak, már a része vagyok egy helynek. A hangokból lassan kikövetkeztethetővé válnak az egyes madárfajok territóriumai. Hallani hány nagy- és hány közép fakopáncs van a völgyben, és melyik öreg bükk közeléből szól a kékgalamb. Hallgattam csak őket, és a párára figyeltem. Hol hűvös hol langyos áramlatok vettek körül. A városban ilyenkor a hajnalban bódultan hazatántorgottak még csak elsőket fordulják a gyűrött ágyon és azt sem sejtik, hogy ez a hegygerinc egyáltalán létezik, ahonnan körbetekintek. Én sem tudtam egy időben, de lassan kezdem megismerni itt a fákat a jobb, és baloldalamon.  

7.45-kor láttam meg a „célfajt” a hím kígyászölyvet amint szokásos kimért és mozdulatlan siklása helyett sietve igyekezett a városszéli, még be nem épített kaszálók felé. Méteres siklóért indul és szinte óra pontossággal 9-körül meg is hozza azt minden nap egyetlen fiókájuknak. Több éven keresztül kerestem ezt a párt a Budai-hegységben míg előkerült rejtett fészkük. Azóta az erdőrész védelem alá került. Így már nagyobb az esélyük a sikeres költésre. Remélhetőleg.

A ragadozómadár megfigyelés leginkább hosszú-hosszú várakozást jelent. Fél vagy teljes napot egy pusztában, egy hegyoldalban, olykor egy fa tetején ha más helyről nem lehet belátni egy légteret. Tűző nap, hideg vagy meleg. Ezek változnak, de az ég és az apró fekete pontok rajta: sasok, ölyvek – nem.

A hidegfront kihat a madarak viselkedésére, ebben a hónapban délelőtt rendszerint már kavarognak itt-ott az égen. Sarlósfecskék a városból vagy ölyvek az erdőből. Ezen a délelőttön azonban semmi, nagyon semmi. Csak a szürkeség maradt az égen és a hőmérséklet csökkent. Még jó, hogy bedobtam egy polárt és egy esőkabátot is. Mindkettőre szükség volt. Apró cseppekben szinte jelentéktelen eső szemerkélt végig a völgyön. Épp, hogy csak kopogott a kabátomon. Alig, hogy száradni kezdtek volna végre a cseppek, apró pontok jelentek meg felettem magasan az égen. Május elsején nagyon régen mikor ejtőernyősöket szórtak nagy repülők a Duna felett…néhányan látták a kis ejtőernyősöket zuhanni még ernyőjük kinyílása előtt.  Nos akkora kis pontocskák most ezek is a magasban. De ha úgy jobb, akkor mákszem méretűek. Több mint egy méter fesztávú madarak. Egy-kettő ...és még egy. Aztán megtalálom távcsövemmel a negyediket is. A város irányából siklanak a felhők alatt. Mozgásuk és alakjuk és néhány tollazati bélyegük alapján tudom, hogy barna rétihéják. Fiatalok, még nem költenek. Kóborolva járják a légteret. Ahol megtetszik nekik, ott elidőznek. Képtelenség nem észrevenni viselkedésükben a „gyerekes” elemeket. Ijesztgetik egymást, össze-össze csapnak játékosan. Egy irányba tartanak. Egyikük eltűnik a párában hirtelen majd egy lefelé gomolyodó felhő sötét foszlányából tűnik elő újra. Csodálatos látvány, vasárnap hideg délelőttjén. Mintha még szórakoznának is a felhőkkel, hol eltűnnek, hol megjelennek belőlük és újra egymásra ijesztenek. Siklanak csak és játszanak odafent, míg el nem veszítem őket a horizont felett nyugati irányba. Minden bizonnyal végigrepültek reggel a város egy része felett. Olyan magasan, hogy senki sem láthatta őket.

Alig egy óra várakozás után a kígyászölv vissza is tért a fészekhez, szokása szerint jókora siklóval csőrében. Így már bizonyos, hogy a költés zavartalanul halad, fiókájuk éhes. Később a nap kezdte átszakítani itt-ott a szürkeséget, de a hideg nem enyhült. Igazából mehettem is volna hazafelé. Azonban egyszer csak a sziklák alól hirtelen egy körülbelül pacsirta méretű madárszerűség tűnt fel. Hangtalanul és szokatlan módon repült, mint egy pillangó. Olyan rövid ideig láttam, hogy nem tudtam mi lehetett. A csertölgyek ágai között ahol eltűnt hirtelen újra megjelent. Egy hatalmas lepke volt az, egy nagy pávaszem (Saturnia pyri). Csak határozókönyvekből ismertem és nem hittem, hogy valaha is találkozok ezzel a méretes ritka lepkével, ami leginkább éjszaka aktív. Megdöbbentő mérete mint trópusi rokonaié. Színei reptében kevésbé látványosak, de így is egyedi látvány. Kiszámíthatatlanul csapongott és néha siklott a sziklák és a lombok között egy kis ideig, majd pillanatokon belül egy kőris lombjaiban újra helyet foglalt. Hiába kerestem utána a lombok között, már nem találtam meg. 

Szendvicseim elfogytak, a célfajt megfigyeltem. Minden rendben. Mehetek!

- - - Z - - -