Adorján naplóját pár éve láttam először. Meglepett, hogy családomban volt egy ember aki ugyan olyan feljegyzéseket tett naplójába a vetési varjúkról és egyéb madárfajokról mint én is tettem tizenévesen. Az még különösebb, hogy majd száz évvel később én is ugyan ebben a kertben figyeltem a telelő varjakat, őszapókat... Anyai ági nagyanyám testvére volt Juhász Adorján aki
1919-ben született de sajnos fiatalon halt meg. A Juhász
család Sátoraljaújhelyről származik. Később Ménfőcsanakra, majd pedig
Budapestre költöztek. Adorján sokat betegeskedett. Tüdőgyulladást kapott és egy évet töltött egy szanatóriumban a Tátrában. Később tüdőbajban halt meg mindössze 16 évesen. Cserkész volt, sok növényt gyűjtött és ahogyan a naplóbejegyzésből is látszik, élénken figyelte a madarak mellett a közélet eseményeit is. Végigolvastam a könnyen töredező lapokat. Mintha egy könyvet olvastam volna. Budapest akkori arca és a Dunakanyar környéki táj amiről részletesen ír egy tábori fejezetben, nagyon hangulatos. Eszembe juttatta milyen lelkesen mentem én is gyerekként nyári vakációra Nógrád-megyébe rokonainkhoz, hogy igazi vidéki légkörben lehessek.
"Tanakodtam milyen lepkék és
bogarak lesznek azon a vidéken. Csábított a szabadban élés sok érdekessége és változatossága különösen pedig az
hogy ott mindent a magunk emberségéből kell csinálni... Izgatott az erdő sok érdekes, s előttem még ismeretlen hangja."
Érdekes történeteket, eseteket írt le a táborról, csatákat az "ellenséges" csapatokkal. Hogyan próbáltak rókát fogni Pacallal és közben szép leírást ad a csillagos estéről, amit akkoriban egyetlen város vagy tanya közvilágítása sem halványított el. Leírja, hogy egy vándorlegénnyel találkoztak favágás közben aki a háború óta vándorkomédiásként járja a világot. Előadást tartott a tábortűznél a csapatnak bár a leírás alapján inkább fakír mint komédiás lehetett. "Francia idegenlégiós volt, követ evett és üveget rágott majd tűvel szúrta át izmait". Ír még aranymosóról is akivel a Duna partján találkoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése