"tollrajz"

Kígyászölyv (Circaetus gallicus) kormánytoll

Erdei fülesbagoly (Asio otus)  kézevezője

Légies, könnyű, pehely valamik. Mindig meglep mennyire tökéletesek és mennyire szépen színezettek a madarak tollai. Gyerekkoromban érthetően a legszínesebbek tetszettek. Emlékszem egy kora reggeli látogatásra a Margit-szigeti kis állatparknál. Apám elvitt magával futni, de valószínűleg megunhattam a futást vagy csak az állatok látványa nyűgözött le, de arra emlékszem, hogy futás helyett egyedül lesem a kerítésen túl mozgó madarakat. Találtam ott egy páva nyaktollat. Olyan mértékben lenyűgözött az a smaragdzöld ragyogás, hogy évekig őrizgettem és nagy becsben tartva csak ritkán gyönyörködtem benne, nehogy elvessze a varázsát. Ez volt a tollak királya, egy titokzatos zöld ragyogás ami különös hangulatot árasztott.

Ha mostanában a pusztában, erdőben járok mindig felveszem, megnézem az elhullajtott tollakat. Itthon kevésbé színesek bár a sárgarigó, szalakóta, gyurgyalag vetekszik a trópusi fajokkal. Mostanában leginkább a ragadozók kopott, napszítta tollai tetszenek. Mikor frissen ledobott kígyászölyv tollat találok egy szép magányos pusztában álló fa alatt, eszembe jut, hogy a szálai között mikroszkóppal megtalálhatnánk a szaharai homok szemcséit is amivel afrikai telelésük során találkoztak. 

Amióta újra elkezdtem próbálgatni a rajz és festő technikákat, kéznél vannak a tollak. Néha lerajzolok vagy megfestek egyet. Közben rácsodálkozom, hogy emberi kézzel ezt a kifinomult aprólékos szerkezetet alig lehet visszaadni.