Ficseri

Tavaly óta komolyabban figyelgetem a vonuló madarakat itt Budapesten. Hát igen. Ki gondolná, hogy halászsas vagy barna kánya repül át a Flórián tér felett, mikor épp a dugóban ülünk? Pedig mennek bizony. Ha nem is sok, de azért szállingóznak dél felé ősszel, és észak felé tavasszal. A kilátóról teljes Óbudát belátni. Ez már önmagában is érdekes látvány. Néha egy kutyasétáltató, néha egy napozó, vagy pár söröző-pöfékelő srác jelenik meg, de szerencsére leginkább senki. Csak a kék ég a társaságom. Ilyenkor csak fürkészem az eget és várom, hogy végre észak felől megjelenjen egy pici pont, vagy több is. Kicsi, de madár alakú. Idén még nem igazán mutatkoznak a vonulók, így több időm marad. Rajzolgatom a felhőket, mert az van előttem: cumulusok, és néhány cirrus. Szépek. Fehérek. Lassan változóak. Aztán úgy érzem üres mégis a kép, még így vázlatosan is. Ok, akkor egy fecskét rajzolok rá. Előbb láttam egyet. Miután elkészült és lerakom a tollat, kisvártatva kilenc fecske jelenik meg és keresztül-kasul karcolják a légteret előttem. Mintha a rajzzal megidéztem volna e kis, fekete, csillogó-színű vándormadarakat. Nem hagynak ki egyetlen szegletet sem az előttem terülő látótérből, mindet átsuhanják apró rovarok után iramodva. Már eltűnni látszanak, mikor egyikük még egyszer visszajön és tőlem egy-két méterre "vit-vit" csivegésével búcsúzik. Mint egy megírt történetben. Nevetnem kell. Tőlem tíz méterre egy pár piknikezik. A hölgy egy ideig figyel, hogy vajon mi a fenét csinálhatok, és min nevetek itt egyedül. Nem hiszem, hogy a fecskéket észrevették volna. Pedig itt voltak. Tuti.

Szeptember